Hercegnő pénisz
Tartalom
A legnézettebb Névsohwrt 2 an ülték végig, de ezzel is csak a harmincadik helyet tudta elérni az MTV esztrádműsora.
A húszéveseké a világ A 18 és 49 év közötti korosztály legnézettebb műsora aaz Erdei Gonzalez meccs volt, a korcsoport 1 büszke tagja nézte végig a félnehézsúlyú világbajnoki címmérkőzést.
A második helyre a Hangyák a gatyában második része kapaszkodott fel, míg a harmadik a Magyarország-Brazília labdarugó-mérkőzés lett, amit 1 an izgultak végig az RTL Klubon.
A negyedik lett nézővel Vágó István vetélkedőjének október i különkiadása, amelyben más vetélkedők egykori házigazdái, így például Vitray Tamás és Rózsa György válaszoltak a kérdésekre. A tízes hercegnő pénisz hollywoodi filmek mellett felkerült még egy Aktív, a Napló egyik adása, és a Való Világ harmadik szériájának két párbaja is. Mozi, mozi, mozi A kereskedelmi csatornák már jó ideje csak a nagy vásárlóerővel rendelkező fiatalok kedvéért vásárolnak nagy költségvetésű hollywoodi szuperprodukciókat, hiszen míg egy Schwarzenegger-film a teljes lakosság körében fel sem veheti a versenyt egy Vágó-vetélkedővel, vagy egy maratoni bokszgálával, addig a 18 és 49 év közötti korcsoportot akár egy a mozikban nagyot zakózó akciófilmmel is a tévék elé lehet vonzani.
A hercegnő pénisz év legnézettebb filmje ebben a korosztályban a Hangyák a gatyában 2 című német vígjáték volt, amit a Tv2 vetített A péniszével beszélgető tinédzserről szóló filmet 1 an látták a 18 és 49 év közötti lakosság körében, ezzel második lett a műsorok év végi ranglistáján is, mindössze a Sztárbox előzte meg, amire az AGB Hungary adatai alapján al többen voltak kíváncsiak, hercegnő pénisz ez a különbség statisztikailag elhanyagolható.
Hangyák a gatyában 2 Német vígjáték TV2.