Betűméret:

Rituálé a pénisz számára, Rituálé a pénisz számára. Tegye a hegyét a péniszre

fórumok erekciós krémek

Tetszett a cikk? A világ első sikeres hímvessző-átültetését jelentették be dél-afrikai orvosok pénteken. A Stellenbosch Egyetem közleménye szerint az egyetem és a fokvárosi Tygerberg kórház együttműködésében tavaly december én kilencórás műtét során halott donortól származó hímtagot ültettek át egy 21 éves férfira, aki három évvel korábban egy elfuserált körülmetélési rítus következtében veszítette el nemi szervét.

Rituálék a péniszen

Az orvosok nagy meglepetésére a páciens már három hónap alatt visszanyerte minden urológiai és reprodukciós képességét, messze felülmúlva a várakozásokat - közölte Andre van der Merwe, a sebészcsoport és az egyetem urológiai tanszékének vezetője. Mint mondta, az eredeti célkitűzés az volt, hogy a páciens két éven belül tudja teljes körűen használni új szervét.

legnagyobb pénisz ember

A decemberi transzplantáció az első volt egy kísérletsorozatban, amelyben további kilenc hasonló átültetést terveznek a Dél-afrikai Köztársaságban. Az efféle transzplantációkra Dél-Afrikában nagyobb szükség van, mint a világ más részein, mert az országban évi átlagban becslések szerint fiatal férfi veszíti el nemi szervét orvosi beavatkozások, mindenekelőtt a hagyományos afrikai beavatási szertartás körülmetélés szövődményeként.

gyenge merevedés gyors magömlés

A gyakorlat rituálé a pénisz számára csonkolódást, hanem halált is okoz: és között fiatal férfi halt bele a felnőtt korban végrehajtott körülmetélés szövődményeibe.

A fokvárosi páciens, a meg nem nevezett 21 éves férfi nemi szerve is egy ilyen rituálé következtében fertőződött el, emiatt amputálni kellett azt.

A szokatlan transzplantáció esetében az egyik legnagyobb kihívást a donor megtalálása jelentette - mondták az orvosok, és a történet "hősének" nevezték a szerveit felajánló férfit és hozzátartozóit.

Mint közölték, a meg nem nevezett elhunyt donor több más testrészét is felhasználták transzplantációra. A dél-afrikai sebészek szerint az átültetést a jövőben alkalmazni lehet a nemzőszervüket rák következtében elveszítő férfiak esetében, sőt végső eszközként akár az impotencia "gyógyítására" is.

miért lehet lassú merevedés

A Dél-afrikai Köztársaság történelmileg úttörő szerepet játszik a szervátültetésekben: ben egy fokvárosi kórházban hajtotta végre a világ első szívátültetését a legendás Chris Barnard professzor. A dél-afrikai egyetem tudomása szerint Kínában ben már végrehajtottak egy hímvessző-átültetést, ám az sikertelennek tekinthető, mivel a páciens két hét után az új szerv eltávolítását kérte az orvosoktól pszichés okokból.

az első péniszem